Mélyen, akár az egyes véleményalkotók szintjén is be lehetne merülni a kérdésbe, de tapasztalataim alapján két fő oka van: az információhiány és az általánosítás. Az előbbi azoknál fordul elő, akik még sosem próbálták ki magukat MLM rendszerben, csak látják, hogy mások mennyire elutasítóan viselkednek a szó hallatán és beállnak a sorba. Az utóbbiak javarészt azok, akik rossz tapasztalatot szereztek valamelyik MLM-ben és kivetítik a negatív érzéseiket a világ összes hálózatára. Pedig valljuk be: attól, hogy egy multi cégtől valaki rossz élményekkel távozik, az nem jelenti azt, hogy minden létező multinál rossz dolgozni.
Én elmondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy egy olyan, közel 50 éve alapított, nemzetközi szinten is sikeres, egészség- és környezettudatos amerikai cégnek vagyok a képviselője, melynek termékeit még azok is méltatják, akik egyébként nem hisznek az MLM-ben. Arra pedig még büszkébb, hogy aki az én szárnyaim és az általam megálmodott Anya Pénzt Keres program keretein belül csatlakozik a Forever Living Products hálózathoz, az egy fantasztikus közösség (CsodaCsapat) része lesz, akinek a sikereit folyamatos oktatásokkal és üzleti, illetve női mentorálással segítem, míg a közösség többi tagja saját tapasztalataikkal, tanácsaikkal, bíztatásukkal fogják majd támogatni az úton.
Első körben figyelmbe ajánlom azt a rövid e-könyvemet, melyet a leggyakoribb MLM-mel kapcsolatos tévhitekről készítettem, érdemes elolvasnod. Előtte viszont annyit mindenképp érdemes már most tisztázni, hogy – mint bármilyen munkahelyen, úgy – az MLM-ben is szükséges a betanulás, a szakmai fejlődés, a bizalom a mentorunk és társaink felé, de főként a türelem saját magunkkal szemben.
Egy átlagos munkahelyhez képest azonban itt nincs olyan, hogy a végsőkig kihasználják a képességeidet és mégis mindig ugyanannyit kapsz a hó végén. Itt, ha ügyes és kitartó vagy, egyre több és több sikert érsz majd el egzisztenciálisan és anyagilag is. Egy átlagos munkahelyen hátrány, ha gyermeked van, szinte félve kér az ember szabadságot vagy táppénzt, például betegség esetén. Az Anya Pénzt Keres program résztvevőjeként viszont magad osztod be az idődet, így mindig a kicsi mellett lehetsz, amikor csak szüksége van Rád. Ahhoz pedig, hogy belerázódj minél hamarabb, abban több évtizedes tapasztalattal rendelkező mentorok és az egyéni sikereket már megélő közösség fog segíteni Neked. Tehát nem csak lelki, de szakmai támogatást kapsz ahhoz, hogy hosszú távon a csapatunk tagja maradj. Ne veszítsd szem elől a tényt: a Te sikered a mi érdekünk is!
Inkább azt válaszolnám erre, hogy ha csatlakozol az Anya Pénzt Keres programhoz, akkor nem is igazából MLM-et választasz, hanem egy életformát, egy közösséget és egy olyan mentort, aki tényleg oda fog figyelni rád. Én ugyanis több mint két évtizede vagyok hálózatépítő, ugyanonnan indultam, ahonnan Te fogsz most és nagyon sok mindent tudok Neked adni abból a sok tudásból, amit ez idő alatt szereztem.
Semmilyen zsákbamacska nem lesz: a program elkezdése előtt egy négy lépcsős ismerkedési folyamatban elmondok Neked minden fontos tudnivalót, emellett megláthatod, hogy meg tudsz-e bízni bennem, el tudsz-e fogadni engem, mint leendő mentorodat. Együtt kiderítjük, hogy mik az erősségeid, motivációid és hogyan illeszthető be a program a jelenlegi élethelyzetedbe. Az ismerkedési folyamat végén fogom felajánlani Neked a csatlakozás lehetőségét, de csak akkor, ha valóban úgy látom, hogy megvannak a képességeid és a kitartásod ahhoz, hogy elérd azokat a sikereket, amiket a programtól vársz.
A csatlakozás után én és az egész csapat erősítjük majd az önbizalmadat és a szakmai tudásodat, így az, amit biztosan ígérhetek – persze, csak ha Te is beleteszed az energiát a te oldaladról – hogy nagyon sokat fogsz fejlődni több téren is. Bízhatsz bennem is és a csapatban is, hiszen a Te sikereid a mi sikerünknek az alapja, nekünk tehát épp az az érdekünk, hogy Te minél elégedettebb legyél azzal a döntéseddel, hogy hozzánk csatlakoztál.